Coson arany pénz
Ez az érdekes arany érme 1520 óta vált közismerté. Ahogy az érmére nézünk, egyből látszik rajta, hogy ez az érme típus a késői római köztársaság érméit igyekszik utánozni.
Az érme előlapját a feltételezések szerint Tarquinius elűzetésének emlékére mintázták meg. Akinek a fia a monda szerint megerőszakolta egy nemesember lányát. Erre válaszul Iunus Brutus lázadást szervezett és Tarquinist egész családjával egyetemben elüldözték Rómából, és kikiálltották a köztársaságot.
Ugyanakkor az érme hátlapja, szintén a feltételezések szerint, Pomponius Rufus érméinek mintájára készült. Ezen a korai magyarázatokat figyelembe véve, nem véletlen, hogy a római köztársasági dénárokat utánozták. A mondák szerint Koson a Caesar gyilkos Brutus szövetségese volt a Marcus Antonius és Augustus elleni polgárháborúban.
Úgy tűnik, Koson, kinek az aláírása megtalálható az érme előlapján, sokáig Dacia királya volt. Dacia a mai Románia, illetve Erdély területén helyezkedett el. Ezt a kapcsolatot Max von Bahrfeldt bécsi érme levelei erősítették meg, melyben egy Daciai Koson királyról írt.
A feltételezések ellenére a történelem tudósok egyetértenek az aláírások rövidítéseiben:
BA - Basileus
BR- Brutus
A Koson arany érme átlagos súlya 8, 24 gramm. Ebből következtethető, hogy nem római aureusról beszélünk, hanem egy görög arany staterről.